Találtam egy képet az interneten, ami szerintem teljesen mást jelent, mint amit a készítője mondani szándékozott vele, de nagyon jól tükrözi a belénk nevelt sémákat. Mert mit is jelent első ránézésre: én megmentelek, erre te hálából megölsz. Én segítek neked, erre te hátba szúrsz. Én önzetlen vagyok veled, erre te kihasználsz és cserben hagysz.
Ha jobban megnézzük a képet, szembeötlik egy másik olvasata is, ami viszont ezerszer nagyobb gyomorba rúgás: annyira se becsülöm magamat, hogy előbb saját magamon segítsek, és csak azután törődjek a te bajoddal, hogy én már rendben vagyok.
Aki mégis ezt teszi, azt mondják rá, hogy önző. Magával foglalkozik elsőként, magát rakja az első helyre, és mindenki más csak ezután jön, micsoda neveletlen és tiszteletlen dolog.
Na kérem szépen, ezt azért tegyük egy kicsit tisztába. Vannak nárcisztikus emberek, akik mindenkin gátlástalanul átgázolnak, hogy az ő kívánalmaik azonnal és haladéktalanul megvalósulhassanak, legtöbbször mások kárára; ez a bejegyzés nyilvánvalóan nem róluk és nem is nekik szól.
És vannak emberek, akik szeretnek és szokásuk is másokkal jót tenni, de élethosszig tartó hullámvölgyben vonatoznak azért, mert a társadalmi elvárásoknak megfelelően ELŐSZÖR másokon akarnak segíteni és csak utána szándékoznak saját magukkal törődni; de a rideg valóság az, hogy MINDIG lesz kit megmenteni, akár többször ugyanazt az embert aki folyamatosan sorban áll a segítségért, és mivel az emberek könnyen hozzászoknak a jóhoz, nagyon hamar elvárássá válik a segítő féllel szemben az állandó rendelkezésre állás, készenlét; tekintet nélkül arra, hogy egyébként bírja-e még, nincs-e kimerülve a lelki szemetes szerepkörtől. És ha egyszer - csak egyetlen egyszer! - nemet merészel mondani, és megpróbál a saját gondjaival foglalkozni, rögtön jön a neheztelés, hogy: megváltoztál, önző lettél, már nem lehet rád számítani, biztos a férjed/feleséged van rád rossz hatással, átmosták az agyadat, stb. És a segítő fél ilyenkor nagyon gyakran enged a segítséget követelő félnek, képtelen a sarkára állni, mert a társadalom ezt a szolgálatkészséget nevelte belénk, ezt a mintát hozzuk otthonról, és a vádaskodásra hamarabb keresi magában a hibát ("tényleg nem lehet rám számítani?"), mint hogy eljusson a felismerésig: joga van saját magával törődni.
A kutyák nevelésével kapcsolatban évtizedek óta tartja magát egy téves felfogás, az úgynevezett "falkaelmélet", népszerűsítői sorában többek között olyan kártékony kamucelebek vannak, mint pl Cesar Millan (bocsánat, ha ezzel bárkinek is a lelkébe taposok, és maximálisan nyitott vagyok egy értelmes vitára a témában), tételpontjai közt pedig többek között azzal a markáns állítással találkozunk, hogy az alfa azért eszik előbb, mert ő az alfa és ez az ő előjoga, és ha már jóllakott, akkor a maradékot meghagyja a csicskáinak, hogy marakodjanak a mócsingokon. Szerencsére az utóbbi évek korszerű és nagy számú etológiai kutatásai megdöntötték ezt a téveszmét (bár sajnos a köztudatba nem tud beszivárogni, mert a falkaelmélet-lobbi még mindig túl erős), alfa helyett már szülőpárnak nevezik a domináns egyedeket, és a kajával kapcsolatos viselkedésükre adott magyarázat is sokkal racionálisabb, mint a falkaelmélet "mert megteheti" mondata: azért kell a szülőnek ennie elsőként, mert ő a családfenntartó, és ha beüt valami súlyos krach ami a falka létezését veszélyezteti, akkor a szülőnek kell elsősorban túlélnie, hiszen ha az utód meghal, a szülőpárnak még lehetnek további utódai, de ha a szülők halnak meg, akkor az utódoknak is befellegzett, hiszen nem lesz aki táplálja őket (Mech, 2000).
Amit ezzel mondani szeretnék, az az, hogy ha mindig másokat tolsz előtérbe, ha mindig másoknak rendeled magad alá, ha mindig másoknak segítesz első helyen, és te csak sokadik vagy saját magadnak a listán, akkor te magad sosem fogsz egyről a kettőre lépni, és ez a segítség több válfajára is igaz. Ha a családod, barátaid folyton kölcsön kérnek tőled, sosem lesznek szemmel látható megtakarításaid. Ha valakinek a gyerekére folyton vigyáznod kell, a saját otthoni feladataiddal nem fogsz haladni. Ha mindig más panaszkodását kell meghallgatni a rossz párkapcsolatáról, szar munkahelyéről, idióta főnökeiről, akkor a saját lelki problémáiddal nem tudsz foglalkozni (és nyilván ezek kombinációja is előfordulhat, pl ha megint kölcsön kell adnod valakinek egy nagyobb összeget, akkor nem tudod kifizetni a terapeutádat, vagy megint elmarad a redőnycsere amit már öt éve tervezel, csak folyton kölcsön kell adogatnod másoknak). Ezen kívül, mint mondtam, a jót könnyen megszokja az ember és belekényelmesedik, az önkéntes segítség egy idő után elvárássá fajul, és folyamatosan rendelkezésre kell állnod mások számára; amikor hívnak gyereket vigyázni mindig azonnal rá kell érned, ha kérnek tőled egy tizest akkor mindig azonnal lennie kell ennyi kölcsönadható pénzednek, és persze ha panaszkodni akar valaki a szemét exéről, akkor legyen három felesleges órád amit a telefonon lógva eltölthetsz, amíg valaki kipanaszkodja magát neked két bőgés között. Ha pedig egyszer veszed a bátorságot arra, hogy visszautasítsd a kérést, akkor te leszel a spúr geci, a szar barát, az áruló rokon, akire nem lehet számítani.
Saját magad előtérbe helyezése nem azt jelenti, hogy irigy és lelketlen vagy. Azt jelenti, hogy foglalkozol magaddal, mert ugyanúgy megérdemled a törődést, mint mindenki más. Ha valakinek ezzel problémája van, akkor ideje felülvizsgálni, hogy az illető valójában mennyire ismer téged, és mennyire vagy fontos számára. Mindenkinek az életében el kell, hogy jöjjön az a pillanat, amikor meghúzza a határait, és kigyomlálja az életéből azokat az embereket, akik nem hagyják, hogy saját magának is megadja a kellő törődést.
És mielőtt újra elvállalnál egy gyerekvigyázást, egy kölcsönadást, egy lelki szemetes szerepet, tedd fel magadnak a kérdést: te megkapod ugyanezeket cserébe? Bármikor odamehetsz azokhoz az emberekhez, akik panaszkodnak neked, és te is panaszkodhatsz nekik, mert ítélkezésmentes meghallgatásra lelsz náluk? Ha megkéred őket, hogy vigyázzanak a gyerekedre/háziállatodra, mert olyan elintéznivalód van, hogy nem tudsz haza menni, nem tudod elhozni a gyereket az oviból/iskolából, számíthatsz a segítségükre? Vagy azt mondják, hogy bocs most nem érnek rá (de ugyanúgy elvárják, hogy TE viszont akármikor a rendelkezésükre állj)? Tartsd magad elég értékesnek ahhoz, hogy ne olyan emberekkel vedd magad körül, akik azért keresik a társaságodat, mert hasznot akarnak húzni a kedvességedből, hanem olyanokkal, akik érdek és hátsó szándék nélkül barátkoznak veled. A rokonok általi kihasználással szemben nehezebb védekezni, mert az emberben mindig ott van a "dehát mégis csak az anyám/gyerekem/testvérem/stb" érv, de senkit, se egy szülőt, se egy gyereket, se egy testvért, se senki mást nem jogosít fel a rokoni kapcsolat ténye arra, hogy gátlástalanul felhasználja a másik fél mentális erejét és időbeli, pénzbeli kapacitását. Magadnak mindig te legyél az első. Ezt csak te tudod megtenni saját magadért, senki más. Ha te nem vagy jól, másnak sem fogsz tudni segíteni. Ezen kívül még két haszna van: a.) ha eleget törődsz magaddal, idővel elég stabil önbizalmad lesz ahhoz, hogy a piócákat és kullancsokat ki tudd szűrni, és el tudd dönteni, ki az aki őszintén kéri a segítséget és valóban rá is szorul, és ki az akinek bátran nemet mondhatsz b.) ha eleget törődsz magaddal, és mások is látják, hogy nem hagyod magad kihasználni, a piócák és kullancsok maguktól is lekopnak egy idő után.
Végezetül álljon itt Hillél rabbi kérdése:
Ha én nem állok ki magamért, ki fog kiállni értem? És ha most nem, akkor mikor?
Orvos-Tóth Noémi (2018) Örökölt sors
Mech, L. D. (2000) Alpha Status, Dominance, and Division of Labor in Wolf Packs
Feldmár András (2014) Most vagy soha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése